Az Arrabona Rooms munkatársai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy itt tartózkodásuk és pihenésük kellemes legyen. Ezért kérjük Önöket, hogy az alábbiakban foglaltakat szíveskedjenek elolvasni, tudomásul venni illetve betartani:
Bejelentkezés - kijelentkezés
A szobát az érkezési napon 14.00 órától biztosítjuk vendégeinknek. A távozási napon a szobát 10.00 óráig kérjük elhagyni.
Korábbi érkezési vagy későbbi kijelentkezési szándékát részünkre e-mailben vagy telefonon szíveskedjék előre jelezni, ezt az aktuális foglaltság függvényében figyelembe vesszük. Ennek felára: 5.000 Ft / szoba.
Szálláshelyünkön helyszíni recepció szolgálat nem működik, on-line elérhetőséget biztosítunk vendégeinknek e-mailen és telefonon 0-24 órában az alábbi elérhetőségeken:
Tájékoztatjuk Kedves Vendégeinket, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) bevezetéséről meghozott kormányrendelet (237/2018. (XII. 10.)) értelmében köteles bizonyos adatok digitális úton történő közlésére.
A szállodai tartózkodás megkezdésének feltétele minden egyes bejelentkező vendég adatának rögzítése. A bejelentkezéshez szükséges adatok: érkező vendégek neve, születési helye és ideje, neme, állampolgársága, anyja születési neve, személyazonosításra alkalmas okmány azonosító száma.
A hatályos jogszabályok értelmében, a 2021. szeptember 1-jét követően Magyarországon szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely szolgáltató okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében rögzíteni, majd egy tárhelyre, a Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA) továbbítani köteles. További információért kattintson IDE .
A bejelentkezés on-line, érintésmentes módon történik. A szállásfoglalás visszaigazolására küldött e-mailben található egy link, melynek megnyitásával elérhető applikáción (Alfred) keresztül tud bejelentkezni.. Ennek során szükséges a személyazonosító okmányának beszkennelése illetve a hiányzó adatok rögzítése és elmentése. A rögzített adatok valóságtartalmáért a Vendég felel, az ebből eredő károkért szálláshelyünk felelősséget nem vállal.
A sikeres adatfelvitelt követően szálláshelyünk e-mailen küldi meg a szoba elfoglalásához szükséges információkat és kódokat.
A szoba előterében a kártyaleolvasó tartóban található 1 db kulcskártya, mellyel az ajtó szintén nyitható. Amennyiben a kulcskártya a tartójából kivételre kerül, akkor a szoba áramtalanítódik. A szobakártyát távozáskor kérjük a tartójába visszahelyezni.
A szállás költségeit (szobaár, idegenforgalmi adó, stb.) a vendég legkésőbb érkezéskor köteles kiegyenlíteni. Előzetes írásos megrendelő és visszaigazolás hiányában, a foglalás nélkül érkező vendégek esetén a szállásdíj a bejelentkezéskor fizetendő.
Fizetés nélküli távozás esetén a szálláshely jogi lépések megtételére jogosult.
Kérjük vendégeinket – a szobából való távozásuk előtt – győződjenek meg arról, hogy a vízcsapok ne maradjanak nyitva, a villany ne égjen, az ablakok zárt állapotban legyenek.
18 év alatti vendégek
Szolgáltatásainkat 18 év alatti személy csak szülői vagy más, a szülő által megbízott cselekvőképes személy kíséretében veheti igénybe.
Parkolás
A szálláshely saját parkolóval nem rendelkezik, a szállóvendégek gépjárművei térítésmentesen parkolhatnak a szálloda előtti közterületen.
Látogatók
A szobákban csak a bejelentkezett vendégek tartózkodhatnak, kérjük látogatóikat a közösségi térben szíveskedjenek fogadni.
A szállásadó jogosult – előzetes bejelentés nélkül – ellenőrizni, hogy a szálláshelyen a fizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek.
Wi-fi
A szállodai szobákban és a közösségi terekben Wi-fi rendszer üzemel, melynek használata térítésmentes, annak mindenkori állapotában. Így előfordulhat, hogy technikai, jogi vagy műszaki okok miatt a hálózat nem érhető el, vagy a Szálláshely a Vendég hozzáférésének felfüggesztésére kényszerül. A csatlakozáshoz szükséges jelszó e-mail üzenetben kerül továbbításra.
A Wi-fi használata során a Vendég:
köteles jogszerűen eljárni, nem tanúsíthat törvénybe ütköző magatartást és nem bátoríthat erre másokat,
nem szegheti meg sem a büntetőjogi sem a polgári jogi törvényeket, így nem sértheti meg más szellemi alkotáshoz fűződő jogát, nem küldhet bizalmas vagy szenzitív információt,
nem zaklathat, nem fenyegethet, nem sértegethet másokat, nem lehetnek obszcén, gyalázkodó, idegengyűlölő vagy egyéb sértő megnyilvánulásai,
nem rögzítheti más felhasználók email címét, sem egyéb személyes adatát,
a hálózatot nem használhatja kéretlen levelek (spam) küldésére,
nem tölthet le – és fel fájlokat, a többi felhasználóra való tekintettel,
a saját és mások védelme érdekében kérjük gondoskodjon arról, hogy friss vírusirtó program legyen telepítve a hálózatot használó eszközön,
tudomásul veszi, hogy a vendég Wi-fi hálózat biztonsága nem garantált és a hálózatot kizárólag a saját kockázatára használja,
tudomásul veszi, hogy a jelen szabályzatba ütköző magatartása miatt a Szállodát terhelő összes kárért, veszteségért és költségért a Vendég felelősséggel tartozik.
Takarítás
A szobák takarítása naponta egyszer, 8:00 és 15:00 óra között történik. Hosszabb tartózkodás esetén törölköző csere 3 naponta, ágynemű csere 5 naponta történik. Törölközőcsere a vendég jelzésétől függően (fürdőszoba padlójára helyezve) történik.
Ágynemű esetén amennyiben ennél többször tart erre igényt, úgy felár megfizetése mellett kicseréljük, melynek ára 1.000 Ft / fő / alkalom.
Amennyiben a szoba külső kilincsén „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblát találunk, úgy a szoba takarítását nem végezzük el, pihenését kopogással nem zavarjuk meg.
A vendég magatartása miatt erősen szennyezett szoba és szobai textíliák takarításának és fertőtlenítésének költségét a szálláshely részben vagy egészben a vendégre háríthatja.
Mosoda
Szálláshelyünkön nincs lehetőség mosodai szolgáltatásra. Az épületünk mellett működik önkiszolgáló mosoda, mely saját költségen vehető igénybe.
A vendég a szálláshely eszközeit, berendezéseit rendeltetésszerűen köteles használni, azok a szálláshely területéről nem vihetők ki.
Amennyiben a vendég valamilyen berendezés, felszerelés hibáját észleli, haladéktalanul értesítse ügyfélszolgálatunkat az e-mail üzenetben rendelkezésre bocsátott telefonszámon. A vendég a hibát nem javíthatja ki, az ebből eredő károkért – még akkor is, ha a kár kizárólag saját magát érte – a szálláshelyet felelősség nem terheli.
A szobákban található italhűtő kizárólag kis palackos italok, üdítők tárolására alkalmas.
A szemetet a szálláshely területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük kidobni.
Károkozás
Kérjük óvja a berendezési tárgyakat!. Károkozás esetén a kár okozója, vagy annak törvényes képviselője, illetve kísérője köteles a kárt megtéríteni. Gondatlanságból vagy szándékosan okozott kárt, a szálloda az okozóval megtérítteti.
Jogtalan eltulajdonítás esetén a szálláshely büntetőfeljelentést tesz, illetve kártérítési pert indít.
A szobakártya elvesztése, megrongálódása esetén 5.000 Ft kártérítési díj fizetendő.
Tűzvédelem
A szálláshely egész területén tűzjelző rendszer üzemel, mely a legkisebb füstöt is érzékeli. A téves riasztás elkerülése érdekében dohányzás, nyílt láng használata a szálloda egész területén szigorúan tilos! A dohányzási tilalom vonatkozik az elektromos cigaretta és egyéb dohánytermékre.
A szálláshely szobájában vízforraló található, ezen kívül bármilyen más tüzet, rövidzárlatot okozható készüléket (pl. kávéfőzőt, vasalót) üzemeltetni, gyertyát gyújtani, valamint gyúlékony és robbanásveszélyes anyagot tárolni tilos.
Tűz esetén a szoba bejárati ajtón elhelyezett információs táblán található menekülési útvonalat kell az épületet mielőbb elhagyni. A Tűzoltó palackok folyosóin, emeletenként találhatók.
Biztonság
A szálláshely közösségi területein zártláncú kamera rendszer vagyonvédelmi és biztonsági céllal működik.
A szoba elhagyásakor kérjük ügyeljenek a szobaajtó bezárására.
A vendégek nyugalma
Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a többi vendég nyugalmát és hangoskodással azt ne zavarják. Különös tekintettel figyeljenek egymás nyugalmára 22.00 óra és 7.00 óra között. Ebben az időszakban hangoskodni tilos, beleértve a szobák belső tereiben történő zavaró hangerőjű televíziózást, zenehallgatást, valamint a közösségi térben lévő hangos zenélést.
Szállóvendégeink által, egymásnak okozott sérelemért, illetve nyugalmuk megzavarásáért felelősséget nem vállalunk.
Talált tárgyak
A szálláshelyen talált gazdátlan dologról kérjük értesítse on-line ügyfélszolgálatunkat a megadott elérhetőségeken.
A Vendég által a szálláshelyen felejtett dolgokat a szálláshely egy hónapig köteles megőrizni. Az elhagyott élelmiszert, gyógyszert, romlandó dolgokat a szálláshely azonnal megsemmisíti.
Kérjük Vendégeinket, hogy a szobából való távozásuk előtt győződjenek meg arról, hogy értékeik, személyes tárgyaik nem maradtak-e a szobában. Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a szobában hagyott értéktárgyaikért szálláshelyünk nem vállal felelősséget.
Háziállatok
A szálláshely háziállatot nem fogad.
Egyebek
Kérjük kedves Vendégeinket, hogy a szálloda működésével, a szállodai szobával, vagy más Vendégek viselkedésével kapcsolatos bármilyen észrevételüket a recepción haladéktalanul jelezni szíveskedjenek, hogy amennyiben lehetséges, a megoldás a lehető leggyorsabban megszülethessen. Utólagos észrevételeket nem tudunk hatékonyan kezelni. Segítségüket, együttműködésüket előre is köszönjük!
A Házirend 2024. január 1. napjától visszavonásig érvényes.
A Házirend a szállásfoglalási szerződés elválaszthatatlan része.